Divat

Urban Chic

Minden reggel felkelünk, fogat mosunk, beleugrunk a kedvenc farmer-póló párosunkba és már sietünk is a napi teendők elvégzésére. De! Gondolom, mindenkivel előfordult már, hogy volt olyan hétköznapja, amikor kedve támadt csinosabban öltözni a szokásosnál. Pontosan ez történt velem is most. Mondjuk, velem majdnem minden második nap ez történik.🤷‍♀️

Beköszöntöttek a hűvösebb napok és előkerültek a nagy kabátok is. De ez nem azt jelenti, hogy el kell búcsúzni a csinos öltözékektől. Sőt, én úgy vélem, hogy a téli kiegészítőkkel még többet lehet variálni a megjelenésünkön. Ahogy már az előző bejegyzésben is írtam, a leopárd minta örök eleme a divatvilágnak, nem mellesleg elég stílusos önmagában is. Többek között ezért is választottam ezt az elegáns kabátot erre a napra és amúgy is minden nőnek szüksége van egy hasonló fazonú kabátra, a különleges alkalmakra.

Amikor megpillantottam az üzletben ezt a szűk, farmer ceruzaszoknyát, egyből tudtam, hogy az enyém lesz. Egy tipikus „must have” darab. Létezik ennél nőiesebb ruhadarab?? Nem! Tökéletesen kiemeli a női test lényegét. A testhez simuló szabás végig kíséri a nőies vonalakat, ami a szűk derékkal kezdődik, és had ne említsem, hogy lejjebb haladva, mennyire felhívja a figyelmet a fenekekre is. Az aszimmetrikus alja pedig még inkább meghosszabbítja a lábakat. Elég jól hangzik igaz?! A testhezálló szoknyához, testhezálló body-t választottam, ami egy nagyon feszes garbót takar. Az olajzöld színével szintén hamar rabul ejtett, és én persze egy isteni szikra hatására kitaláltam, hogy nekem erre borzasztóan szükségem van. Egyébként inggel, blézerrel vagy akár kötött pulóverrel is bátran hordhatjuk a szoknyát.

Egy korábbi posztban már feltűnt a mesés, bordó lakkcipő, ami azóta is nagy kedvenc. Szinte bármihez fel tudom venni a színének és a fazonjának köszönhetően. Egyszerűen imádom. Csinos, de mégsem kirívó. Egy igazi klasszikus darab.

A „változatosság kedvéért”, ugyancsak arany kiegészítőkkel dobtam fel a szettet, miután az övcsat is arany és a borítéktáska dísze is arany. Továbbá e két apróságnak megegyező fekete kígyóbőr anyaga van. Fontos figyelni az ilyen mütyürökre is, hogy a végén minden mindennel összhangba legyen.
A fülbevaló és a gyűrűk egy nagyon romantikus stílust képviselnek a rendhagyó formájukkal és nude színeikkel. Ezeket az ékszereket inkább csak elegánsabb outfithez szoktam felvenni. Nekik is ki kell érdemelni ezt az alkalmat.🤭

Kabát: F&F
Szoknya: New Yorker
Body: Zara
Cipő: CCC
Táska: CCC
Gyűrű: Pull&Bear
Fülbevaló: I am